A Tesla már teszteli az ellentmondásos szarvkormányt

2021. 03. 01.

Egyelőre nem tudni, hogy a hagyományos, vagy az új kormány kerül-e a Model S/X-ekbe.

Azt követően, hogy január végén a Tesla hivatalosan is bemutatta a Model S és Model X frissített verzióját, először sikerült lencsevégre kapni a kaliforniai gyártó ellentmondásos szarvkormányát egy ráncfelvarrott Model S prototípus tesztelése során. 

Érdekes, hogy az amerikai gyártó nem kerített túl nagy feneket a régóta várt modellfrissítés prezentálásának, sőt, a tavalyi év utolsó negyedévének, valamint a teljes 2020-ra vonatkozó pénzügyi beszámolónak az ismertetése során, mintegy lábjegyzetként lett megemlítve a módosított Model S/X érkezése. A Tesla ráadásul hivatalos közleményt sem adott ki a módosításokkal kapcsolatosan. 

Akkor Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója még úgy nyilatkozott, az elkövetkezendő héten egy külön eseményt rendeznek majd, ami kimondottan a Model S és Model X változtatásaival foglalkozik, ám ez sosem történt meg.

A frissítés részeként a két autó többek között új hajtásláncot és vadonatúj belsőt kapott, ám kétségkívül a legnagyobb változást az jelentette, hogy a hagyományos kormánykerék helyét az úgynevezett „yoke”, vagyis szarvkormány vette át. 

Azóta több hír és találgatás is felröppent a szokatlan megoldással kapcsolatban. A legtöbben úgy vélik, ez csupán egy ügyes marketingfogás, amelynek egyetlen célja, hogy ismét mindenki a Tesláról beszéljen. Többek között erre utalhat az is, hogy a bemutató óta feltűnt prototípusokban a pillangóformájú yoke helyett az eddig jól megszokott kerek kormány kapott helyet.

A Tesla online konfigurátorában azonban a Model S és a Model X kizárólag a szarvkormánnyal rendelhető meg, így nem is csoda, ha a potenciális vevők némiképp tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy a most megrendelt autóban kerek lesz-e a kormány, vagy sem. 

A bemutató óta eltelt több mint egy hónapban most először sikerült megörökíteni egy Model S prototípust, amiben már az új kormánykialakítás található. 

A The Kilowatts Twitter-csatorna több képet készített a tesztelés alatt álló autóról, így nemcsak a yoke kormányt, de a komplett utasteret is alaposan szemügyre vehetjük. 

az új, frissített Model S utastere a szarvkormánnyal

Ahogy azzal korábban már foglalkoztunk, nemcsak a kormány alakja változott, de eltűntek a kormányoszlopról a hagyományos bajuszkapcsolók, így az index, a fényszóró vagy éppen az ablakmosó is a kormányon elhelyezett érintőpanelek segítségével működtethető. A menetválasztó minden bizonnyal a görgő segítségével lesz kapcsolható.

Musk a múlt héten megerősítette, már csaknem végeztek a Model S/X gyártósorok átalakításával, így hamarosan megkezdődhet a megrendelt villanyautók elkészítése és szállítása. 

Ha Te is szeretnél Teslát venni, akkor keresd kollégáinkat, Král Ádámot (adam.kral@mahzrt.hu), vagy Bachman Gergelyt (gergely.bachman@mahzrt.hu), akik készséggel áll rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.