A Tesla átvette a vezetést azon a listán, amely azokat a vállalatokat rangsorolja, ahol az amerikai mérnökhallgatók a legszívesebben dolgoznának tanulmányaik végeztével. Ez pedig egy olyan óriási előny, amelyet sokan hajlamosak alulértékelni. 

A technológia elképesztő tempóban fejlődik, így a folyamatos innováció elengedhetetlenül fontos feltétele annak, hogy a cégek versenyképesek tudjanak maradni. 

A legjobb módja, hogy egy cég minél inkább felgyorsítsa az innováció folyamatát, egy olyan vállalati kultúra megteremtése, amely nemcsak ösztönzi és támogatja a tehetség kibontakozását a szervezeten belül, de egyúttal vonzó a jövő legkiválóbb mérnökei számára is. 

Úgy tűnik, az utóbbi tekintetében a Tesla nemcsak egy fontos lépést tett előre, de maga mögé utasította az összes riválisát is. 

Az Universum Global 2020-ban is elkészítette, immáron 12. alkalommal azt a listát, amely a világ egyetemi hallgatóinak körében végzett alapos kutatás eredményeként születik meg évről évre. A lista a világ munkavállalói szempontból legvonzóbb munkáltatóit rangsorolja. Vagyis azt mutatja, a jelenleg egyetemre járó hallgatók mely cégeknél dolgoznának legszívesebben, miután diplomát szereztek. 

„Idén az Universum több mint 235 ezer üzleti és mérnök/informatikus hallgatót kérdezett meg a világ 12 legnagyobb gazdaságát jelentő országából. Ezek Brazília, Dél-Korea, Indai, Franciaország, Japán, Kanada, Kína, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország és az USA. Azt kértük a jövő tehetségeitől, hogy írják le a potenciális munkaadó legvonzóbbnak tartott jellemzőit, valamint azt, hogy mely céget tartják ideális munkaadójuknak.” – olvasható az Universum Global által közzétett anyagban.

a Tesla, a Google és az Apple logója egymás mellett – montázs

A mérnökhallgatók között a lista élén a Tesla végzett az Egyesült Államokban, mint a legvonzóbb potenciális munkaadó. Emellett a top 10-ben a kaliforniai vállalat az egyetlen autógyártó. 

  1. Tesla
  2. SpaceX
  3. Lockheed Martin
  4. Google
  5. Boeing
  6. National Aeronautics and Space Administration (NASA)
  7. Apple
  8. Microsoft
  9. The Walt Disney Company
  10. Amazon

A Tesla az üzleti és az informatikai hallgatók között is a legjobb 10-ben végzett. Az elektromosautó-gyártó az elmúlt évek folyamán rendre a lista élvonalába tartozott, ám az idei az első alkalom, hogy a Tesla képes volt maga mögé utasítani a NASA-t és a SpaceX vállalatot, hogy megszerezze az első helyet.


 

Forrás:

Electrek


 

Ha Te is szeretnél Teslát venni, akkor keresd Mudri Dániel kollégánkat, aki készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).