A Tesla 100 hektárral bővítheti a Giga Sanghaj területét

2021. 03. 03.
  • Tesla
  • Elon Musk
  • Model 3
  • elektromos autó
  • villanyautó
  • EV
  • Gigafactory
  • Giga Sanghaj
  • Sanghaj
  • Kína
  • gyár
  • gyártósor
  • gyártási kapacitás
  • földhasználati jog
  • bérleti szerződés
  • 25 ezer dolláros Tesla
  • kompakt autó

Az tervezik, hogy 250 ezerről 450 ezer autóra növelik az éves gyártási kapacitást Kínában. 

A legfrissebb hírek szerint a Tesla egy hatalmas, a kínai Gigafactory Sanghaj mellett található, több mint 100 hektáros földterület megszerzésén dolgozik, ugyanis a kínai főváros mellett működő gyár olyan gyors ütemben terjeszkedik, hogy a kaliforniai vállalat kezd kifogyni a rendelkezésére álló helyből. 

Azt követően, hogy 2018 decemberében megkezdődött az építkezés Sanghajban, alig egy év alatt sikerült befejezni az első fázist, és 2019 októberében megkezdődhetett a Model 3-as gyártása az ázsiai országban. 2020-ban sikerült felgyorsítani a gyártás ütemét, ennek eredményeként pedig a kínai üzem több mint 140 ezer autóval járult hozzá a Tesla tavalyi rekord évéhez. 

A Giga Sanghajról készült drónfelvételek tanúsága szerint a Tesla folytatja az építkezést a gyár területén, ahol a cég újabb épületeket húzott fel.

Tesla autók karosszériái a Giga Sanghaj gyártósorán

Most a Kínából érkező legfrissebb értesülések arról számoltak be, hogy a kaliforniai vállalat szeretne megvásárolni egy 113,9 hektáros területet a Gigafactory szomszédságában található Lingang ipari övezetben. Csak összehasonlításként, ez csaknem 65 futballpálya méretének felel meg. 

A frissen közzétett, a terület tulajdonjogának átruházásával kapcsolatos közleményben kihangsúlyozták, hogy a 461 142 négyzetméteres ingatlant kifejezetten az új energiaforrásokat használó járművek gyártására szánták. A dokumentumok ugyan nem említik név szerint a Teslát, azt gyanítják, az üzlet mögött az elektromosautó-gyártó áll, hogy tovább bővíthesse a Giga Sanghajt. 

A gyár területén található épületek a Tesla tulajdonát képezik, ám a föld, amire felépítették őket, nem. Az amerikai vállalt ugyanis egy olyan megállapodást kötött, melynek értelmében az elkövetkező 50 évben ő rendelkezik a sanghaji Gigafactory területének földhasználati jogaival.

Egy első körben 50 évre szóló, operatív bérleti megállapodást kötöttünk a sanghaji helyi önkormányzattal annak a területnek a földhasználati jogairól, ahol a Gigafactory Sanghaj áll. Ennek feltételei között szerepel, hogy legalább 14,08 milliárd kínai jüan (2,18 milliárd dollár) értékben kell tőkebefektetést eszközölnünk, és a 2023-as év végétől kezdődően 2,23 milliárd jüan (340 millió dollár) éves adóbevételt kell termelnünk” – olvasható a Tesla hivatalos, az amerikai tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott beszámolójában. 

a Tesla 25 ezer dolláros, kompakt városi autójának látványterve

Jól értesült források már azt is tudni vélik, hogy ezen az új földterületen épülhet fel a gyárnak azon része, ahol az Elon Musk által a tavaly szeptemberi Battery Day keretében beharangozott, vadonatúj modell is készülni fog. Ez lesz a Tesla autója, ami teljes egészében, a tervezéstől a kivitelezésig a Giga Sanghajban gyártanak. A Tesla kompakt elektromos autójának indulóára 25 ezer dollár (aktuális árfolyamon számolva 7,5 millió forint) lesz majd Amerikában. 

A Tesla egyúttal azt is nyilvánosságra hozta, tervei között szerepel, hogy a gyártási kapacitást a jelenlegi 250 ezer autó/éves szintről 450 ezerre növeli a kínai fővárosban. 

Ha Te is szeretnél Teslát venni, akkor keresd kollégáinkat, Král Ádámot (adam.kral@mahzrt.hu), vagy Bachman Gergelyt (gergely.bachman@mahzrt.hu), akik készséggel állnak rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.